Angliából két évtizede indult el az a kezdeményezés, amely minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. A SZÉNA Egyesület egyike azon székesfehérvári szervezeteknek, melyek ebben az időszakban egy-egy kezdeményezéssel felhívják a figyelmet a családi értékek és a házasság fontosságára.
2019-ben pályázatot hirdettünk, melynek keretében arra ösztönöztük a párokat, hogy randevúzzanak, melyről egy fotót és egy rövid beszámolót kértünk. A jelentkezők között értékes nyereményeket sorsoltunk ki.
2020-ban a 8-20 éves fiatalokat invitáltuk játékra. A feladatuk csak annyi volt, hogy keressenek egy megfelelő alkalmat a közös beszélgetésre és ismerjék meg szüleik megismerkedésének történetét! A beszélgetést dokumentálni kellett, melyre két lehetőséget is kínáltunk: készülhetet fotó a közös beszélgetésről, vagy ha a pályázó fiatal szeretet rajzolni, lerajzolhatta a szülei megismerkedésének kulcsmomentumát. A rajz vagy a fotó mellé pedig néhány mondatos beszámolót vártunk a pályázótól arról, hogy mi gyakorolta rá a legnagyobb hatást megismerkedésük történetéből.
2021-ben egy ingyenes online tréningsorozatot indítottunk a Házasság Hetéhez kapcsolódóan.
2022-ben a „Maradjunk együtt” volt a szlogen, melyhez kapcsolódóan arra ösztönöztük a párokat, hogy szervezzenek közös programot, randizzanak és erről küldjenek fotót és rövid beszámolót. A felhívásra 15 pályázat érkezett be.
2023-ban a Házasság Hete mottója a "Szeretetbe kapaszkodva" volt. Az eseményhez kapcsolódóan 2 pályázatot is meghirdettünk. A „Hívd randira házastársadat!” elnevezésű pályázat keretében azt kértük a résztvevőktől, hogy január 23. és február 12. között töltsenek el kettesben egy kis időt és a randevún készítsenek egy közös képet is, amit töltsenek fel egy űrlapon keresztül. Erre a felhívásra 25 pályázat érkezett be, melyek között volt határon túlról érkező is. „A jó házasság titka” című felhívás keretében pedig azt vártuk a jelentkezőktől, hogy írják le megismerkedésük történetét és mondják el, hogy szerintük mi a jó házasság titka. Erre a felhívásra 29 pályázat érkezett.
Támogatóink:








