Tudományra hangolva
A Tudományra hangolva projekt célja, hogy a gyermekek és fiatalok számára közelebb hozza a tudomány, a technológia és a műszaki területek izgalmas világát. Élményalapú programokkal szeretnénk felkelteni a tudományos érdeklődést, fejleszteni a kreativitást és a problémamegoldó gondolkodást, valamint támogatni a fiatalokat abban, hogy felismerjék saját képességeiket és érdeklődési területeiket.
A projekt keretében több, egymást kiegészítő programelemet valósítunk meg:
Okosrobotok nyomában – Tervezd, építsd, programozd!
A projekt kiemelt programeleme a robotika program, amelynek során a résztvevők megismerkednek a robotika és a programozás alapjaival. Robotokat terveznek és építenek, gyakorlati feladatokon keresztül fejlesztik problémamegoldó és kreatív gondolkodásukat, valamint a 3D nyomtatás világába is betekintést kapnak. A programot egy többnapos robotika tábor egészíti ki.
Labor Betekintés
A résztvevők testközelből fedezhetik fel a természettudományok és a műszaki területek gyakorlati oldalát. A foglalkozások során többek között áramköröket építenek és robotokat próbálhatnak ki, miközben játékos formában szerezhetnek új ismereteket.
Pályaorientációs coaching és tréning
A pályaorientációs programok a fiatalok önismeretét, tudatosságát és jövőtervezését támogatják. A coaching és tréning során segítséget kapnak ahhoz, hogy felismerjék erősségeiket, érdeklődési területeiket, és tudatosabban gondolkodjanak a továbbtanulásról, a pályaválasztásról és a jövőbeli lehetőségeikről.
A Tudományra hangolva projektben arra törekszünk, hogy a fiatalok ne csupán tananyagként találkozzanak a tudománnyal, hanem kérdezzenek, kísérletezzenek, alkossanak, programozzanak és saját tapasztalataikon keresztül fedezzék fel a tudomány és a technológia világát. Ezzel párhuzamosan szeretnénk őket abban is támogatni, hogy saját képességeikre építve megtalálják az érdeklődésükhöz és céljaikhoz illő továbbtanulási és pályaválasztási lehetőségeket.
A program az Arconic Alapítvány támogatásával valósul meg!
