A SZÉNA Egyesület a Családokért civil szervezet ismét bekapcsolódik a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány "Gyereket a magasba - 2021" elnevezésű, határokon átnyúló világrekord kísérletébe. A program keretében Viza Attila Önkormányzati Képviselő segítségével adják át a SZÉNA Egyesület önkénteseinek, partnereinek és fő támogatóinak a Szamóca-díjakat és az Arconic Foundation támogatása is átadásra kerül.

A szervezők 2021. szeptember 25-én 10 órától 12 óráig várják a családokat a Palotavárosi horgásztavaknál kialakított parkban (Királyok parkja felől). A programon interaktív foglalkozásokkal, kézműveskedéssel, és ugrálóvárral is készülnek. A rendezvényen ügyességi feladatokkal is várják a kisgyermekeket, akik útilaput kapnak majd, amelybe az egyes feladatpontokon gyűjthetik össze a pecséteket és apró ajándékot és csillámtetoválást is kapnak jutalmul a program végén.

A program 10 órakor egy szelíd motoros felvonulással indul a helyszínen. A résztvevőknek 50 kismotort adnak ajándékba az érkezés sorrendjében, melyet 9.45-től lehet átvenni a készlet erejéig. A gyermekek érkezhetnek kismotorral, futóbiciklivel, rollerrel, elektromos autóval, vagy a legkisebbek babakocsival is. Ezt követően a Maminbaba-hordozós latin fitnessel ismerkedhetnek meg a résztvevők, majd a Pitypang Zenekar interaktív koncertje következik.

Pontban 11 órakor kerül sor a világrekord kísérletre, melynek keretében a rendezvényen résztvevők egyszerre emelik magasba gyermekeiket. Ehhez az országos kezdeményezéshez már tavaly is csatlakozott a szervezet, és szeretnék, ha az idei évben még több székesfehérvári család venne részt ezen az eseményen. Mivel a világrekord dokumentálása fontos, ezért arra kérik a családokat, hogy mindenképpen érkezzenek meg a rendezvény kezdetekor, hogy minden család átvehesse a karszalagját még az emelést megelőzően. Ezt követően átadásra kerülnek a Szamóca-díjak, majd az Arconic Foundation voucher átadására kerül sor.

A rendezvényen ingyenes a részvétel!

Az országos gyerekemelés a Családbarát Magyarország és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom koordinálásával valósul meg - határon innen és túl – összesen 25 településen, kiállva a gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett.

A rendezvény együttműködő partnerei: Fehérvári Polgárok Egyesülete, Gaja Környezetvédő Egyesület; Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány; Kids Club Nyelviskola Székesfehérvár; Smart Grant Alapítvány, Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola, Tepszisné Lakatos Henrietta fejlesztő pedagógus

rendezvényre való belépéssel minden látogató elfogadja a házirendet!